A gróf Esterházy Ferenc aknáról készült kép kapcsán 6.

Vegyük elő ismét a képet, azt mondtuk valószínűleg 1897 nyarán, június, július vagy augusztusában készülhetett. Most, hogy a bányatelep építésének történetében odáig jutottunk, hogy elkészült az első erőmű és 1898 júniusában megindul az elektromos áram termelése a bánya erőgépeit elektromos üzemre állítják át. A képen ugyan látunk oszlopokat, de vezetéket, vezetékeket nem. Ha későbbi képeket nézünk meg, akkor viszont láthatjuk az elektromos áram használatához nélkülözhetetlen vezetékeket. Ez a tény megerősít bennünket abban a meggyőződésünkben, hogy a kép csakis eme villamosítás előtt, azaz 1897-ben vétetett le.

Miért ilyen fontos nekünk, hogy mikor készült ez a felvétel? Van a múzeumban egy másik kép, amiről azt a múzeumnak átadó személy azt az információt adta, hogy a képen az I-es akna építői láthatóak. Mivel a képen még nyoma sincs, a lejtakna kapuzatának joggal tarthatnánk a tatabányai bányászat legrégebbi képének. Ha viszont egy kicsit tüzetesebben megnézzük a képet, a helyszínt, nem tudjuk a lejtaknáról készült képet elhelyezni. A képen lévő személyek, bányászok kezében Wolff-féle biztonsági lámpa van, amiről viszont tudjuk, Tatabányán csak 1898 áprilisa után kerül használatba. Megint csak feltételezéseket tehetünk, ez a kép a külfejtés megindításakor készült. A külfejtés a szénosztályozóval szemben a vasút alsógallai oldalán volt. Az osztályozó alapozási munkáinál néhány méter mélységben már szenet találtak 1897-ben, a szenet követve a Suligo telepnek nevezett terület alatt kis mélységben könnyen kitermelhető szénre leltek. Suligó András fuvarozóval megegyezve szén feltárását még 1898-ban elkezdik, ez a kép ezen feltáráson készülhetett. Így képünk a Gróf Esterházy Ferenc aknáról az, amiről bizton állíthatjuk az első és a legrégebbi kép a tatabányai bányászat történetében, amit ismerünk.

Miután tisztáztuk képünk státuszát, folytassuk a történetét az I-es aknának. Az I.és a II. számú tömedék aknák elkészültével telepíthetővé váltak az első fejtések. A bánya északi mezejében a 60méter magas vető mentén lettek telepítve, úgy hogy a tömedékelési munkákat is folyamatosan végezni tudják. Ranzinger által bevezetett kézitömedékeléssel talp oldalpászta fejtéssel a széntelepet 3,2méter magas vízszintes szeletekben felűről lefelé, azaz a fedütől a feküig fejtették.

A tökéletes tömedékelés érdekében a tömedéksiklókat a széntelep fedüje alatt hajtották és a siklók legmagasabb pontjaira a tömedékaknák kerültek. A tömedéksiklóval párhuzamosan, attól 10-12 méter vízszintes távolságban lehetőleg a széntelep közepén hajtották a szállítósiklókat.

Ilyen elrendezés mellett a tömedék és a szén szállítása külön siklókon történt, úgy hogy a kétféle szállítás nem zavarta egymást. Ez az elrendezés a légvezetés szempontjából is a legcélszerűbb kialakítás volt, mert a lejtősaknán át beáramló friss légáram a szállítósiklón felfelé, a szintén behúzó tömedékakna a tömedéksiklón pedig lefelé szellőztette a munkahelyeket. A termelés június hónapban napi átlagban, fejtésekben 37,77 mázsa míg elővájásban 23,72 mázsa volt. Ezzel a teljesítménnyel 12 órai munkaidőben az átlagos vájárkereset 1 forint 87 korona volt. A munkások bérezésére és, hogy mit ért a bérük majd később részletesen visszatérek. Az akna kiépítése 1898 augusztusában elkezdett III. sz. tömedékakna mélyítésével folytatódott, amit decemberben be is fejeztek.

Ekkor hozzáláttak a IV. sz. tömedékakna mélyítésének, amit majd személyszállításra és légvezetésre, fa és tömedék leeresztésre használtak. Ez az akna az év során elkezdett II. sz. aknának is segédaknája lett. Az első végnélküli kötélszállító berendezés 1898 szeptemberében az I. sz. akna déli szállító siklójában került beüzemelésre.