A gróf Esterházy Ferenc aknáról készült kép kapcsán 3.

Erről a képről és általában a fényképekről, a fényképezésről elmélkedjünk, egyszerűen csak gondolkodnunk kell. A fotográfia lényege a filozófia segítségével ragadható meg, például a valóság és leképzése, az alany és a tárgy, a lét és az idő viszonyán való elmélkedéssel.

Egy fénykép lenyomat. De minek a lenyomata?

Annak a lenyomata, amit le akartak, akartunk fényképezni, vagy amit előzetes szándék, vágy vagy akarat nélkül lefényképeztek, fényképeztünk? Egy egyszerű jelenségnek a lefényképezhetőnek, vagy a lefényképezhetetlennek a lenyomata? A fényképező személyének talán, vagy a fényképezés aktusának, a fotográfiai cselekvésnek, vagy a fotográfián túlinak, a metafotografikusnak is a lenyomata? Ez alatt értve azt, ami egy fényképpel az elkészülte után történik, és ami róla elhangzik.

Vajon a felvétel készítését kameraszintaxisnak nevezve e feltételek, valamint a képkészítés folyamatát printingszintaxisnak elnevezve, mint azon szabályok összességének, amelyek egy egyedi fénykép elkészítésének e feltételei a lenyomata? Vagy csak egyszerűen egy nézőpont, vagy egy keretbe foglalás lenyomata? Talán a múlt nyoma? Kérdés az, hogy melyik múlté? A lefényképezett jelenségé, eseményé, vagy a fénykép múltjáé? A fényképész, vagy a lefotózott emberek, netán a fényképet néző és most elemző alany múltjáé? Az idő, vagy a tér múltjáé? Talán egyszerre mindennek a lenyomata. Minden egyes fotó szenvedélyes és vakítóan fényes kép, amelynek segítségével egyszerre faggathatjuk a távolit és a jelenlévőt, a múltat és a jelent, a mozdulatlanságot és a változást, a folyamatosságot és a megszakítottságot, a tárgyat és az alanyt, a formát és a nyersanyagot, a jelet és a képet.

Amit mi most ezzel a képpel teszünk azt akár fotódiverzifikálásnak is nevezhetnénk. Ehhez a jel, a szemiotika tudományát hívjuk segítségül. A jeleket a szemiotika megalapítója Charles Sanders Peirce három trichotómia szempontjai szerint osztályozza. Az első alapja, hogy a jel pusztán minőség, ténylegesen fennáll, vagy általános törvény, a harmadik osztályba abból indulunk ki, hogy az értelmező lehetőség, tény vagy érvelés jeleként fogja fel a jelet. A fotó szempontjából a második trichotómi az érdekesebb, a jel, mint helyettesítő és a helyettesítés tárgya viszonyát kategorizálja, hogy a jelnek valamely tulajdonságából, a tárgyhoz képest fennálló viszonyából, vagy valamely értelmezővel szembeni viszonyából származik. Ezek alapján a jel lehet ikon, amely a hasonlóságon alapul, mint például a képmás, lehet index, melynek alapja az, hogy a tárgy valamilyen közvetlen hatással volt a jelre, mint például egy lábnyom a hóban, és végül szimbólum, amely általános eszméket társít egymással. A fényképet gondolom sokan ikon típusba sorolták pedig inkább index típusú. Vannak azonban olyanok is, akik ezen osztályok közül inkább szimbólumnak látnak, éreznek egy fényképet. Peirce szemiotikai rendszere nem dogmatikus, hanem pragmatikus. Kategóriái az index és ikon meg a hozzájuk tartozó szimbólum, nincsenek mereven elválasztva nem önállóan létezők, hanem egyazon jelenség más megfogalmazásai.

A gyakorlat, a használat dönti el, hogy aktuálisan melyik kerül előtérbe.

Egyetlen fénykép számos dolog indexikus ábrázolásával szolgálhat, számos közülük sem nem fotografikus, sem nem művészi, és talán semmi köze sincs ahhoz a valamihez, ami a kamera előtt állt, amikor a felvétel készült. És ebből elméleti szinten az következik, hogy bármely fényképen belül végtelen számú jel van. A fénykép tehát információval telített felület csak ki kell tudni olvasni azokat a jeleket, ez a fotódiverzitás. A fényképek, mint képek az elkészültük indexikus volta miatt a kép alapvető célja és rendeltetése, azaz fő mondanivalója mellett számos mellékes vizuális elemet is tartalmaznak. A fényképek éppen az ilyen mellékes vizuális elemek, a bennük őrzött információk miatt becses forrásai a történész, az antropológus és más területek szakemberei számára. Röviden és vázlatosan ez az elméleti alapja fényképeken rejlő információk felfejtésének. Gyakorlati útja a fénykép pontencialitásának kibontása. Talán első lépésként aktualizálást kell elvégeznünk, vagy értelmeznünk, ami alatt a használat és az értelemadás szoros egymásra oda vissza ható kapcsolatban van a funkcionalitással és a többletértékkel, amik viszont a történeti-kulturális feltöltöttségből táplálkoznak. Az anyagiság, alak, forma, struktúra és a tényleges anyaga, ami a fényképek esetében sem kerülhető meg, viszont a történeti-kulturális feltöltöttséggel áll kapcsolatba.

Mi most ezen a gróf Esterházy Ferenc akna lejáratát ábrázoló fénykép kapcsán ezt az utat fogjuk bejárni. Kibontjuk a képben rejlő információkat, vizuális jeleket, metafotografikus jelekkel látjuk el, többletérték ráépítést végzünk.

DI.